@
Szüleim, nagy- és dédszüleim is tagjai voltak a Györgyfalvi Hagyományőrző Tánccsoportnak, ezért szinte születésem óta életem része a népzene. 2002-ben jómagam is táncolni keztem a Bogáncs Néptáncegyüttesben, ahol később zenésztanoncként a Kisbogáncs zenekarában játszodtam.
2011-ben a Tokos Zenekar egyik alapítója és sorsszerűen az ügyvezetője lettem. Jelenleg a Tokos Zenekar egyesület elnöke és a Kolozsvári Kallós Zoltán Népzenei Iskola igazgatójaként tevékenykedem.
2016-ban a Gheorghe Dima zeneakadémián diplomáztam klasszikus hegedű szakon.
2020-ban Prima Junior Díjban részesültem népzenész-népzenetanár kategóriában az eddigi munkáim elismeréseként.